Az arcok mindent elárulnak!

A történetről: a cím ezúttal akár beszédes is lehetne (nem az), mivel a Zombieland valóban egy kihalt, zombik által uralt világban – pontosabban Amerikában játszódik. Pár túlélő szeretne eljutni valahová, az úton azonban emberi mivoltuknak köszönhetően több problémát okoznak egymásnak, mint a húsra éhes halottak…

A színészekről:

Woody Harrelson igazi szimpatikus ember, annak ellenére hogy talán legismertebb szerepében – Mickey a Született gyilkosokból – könyörtelen halálosztót alakított. Egyre ritkábban kap/vállal szerepet, pedig mennyire jó is volt a Tökös tekésben vagy A Zsákolj, ha tudsz-ban. Jelenleg tárgyalt filmünk folytatása az egyetlen hivatalos bejegyzés a naptárában – ejnye Woody, kapd össze magad, a pénz nem minden!

Jesse Eisnberg, Emma Stone és Abigail Breslin a (jóval) fiatalabb generáció képviselői. Esetükben nem lehet szó túl nagy égésről, lévén a Zombieland előtt kiugró sikerük nem volt – kivéve talán Pöttöm Pannát, ő letett az asztalra pár értékelhető filmet, ez a ballépés betudható hamvas korának. Emma Stone csini ugyan a rucijaiban, de nem több. Durcás pofit vág, aztán csábosat. Néha mindkettőt egyszerre. A hangja viszont nagyon kellemes, érettebb színésznőt ígér. A Ben Stiller-klón főhős tenyérbemászóbb mint a Shia gyerek (az azért nagy szó), alakítása kimerül egy unottan felolvasott narrációban, ráadásul megöli Bill Murrayt – a zombik elé vele!

Madárijesztő, Dorothy, Toto és az oroszlán...

Bill Murray:

Ki ne ismerné a vígjátékok élő legendáját? Kisujjból rázza ki nyúlfarknyi szerepét, mégis hamar fűbe harap. Valószínűleg haveri alapon csatlakozott a díszes társasághoz – miatta érdemes végigszenvedni ezt a borzalmas hullámvasutat – igaz a Zombieland nem hullámzik, de még csak be sem indul igazán, szóval ez inkább egy félkarú rabló.

A forgatókönyvről:

Jó paródia megfelelő szkript nélkül nem készülhet, ezt már többszörösen bizonyították az utóbbi években rendesen elrontott alkotások – Bazi nagy film, Csajozós film, Katasztrófafilm, Spárta a köbön. A helyzetkomikum és a szóviccek helyét teljesen átvették az altesti poénok, a jóízű nevetés helyett másfél órás hányinger lehetett a néző jutalma. Néhány üdítő kivétel azért akadt, amelyek megtalálták a megfelelő határvonalat a poén és a gusztustalanság között. Ilyen volt a nézőket rendesen megosztó Horrorra akadva sorozat (az első és a negyedik igazán vicces volt) vagy az angol humor új generációját jelentő Haláli hullák hajnala és Vaskabátok.
A Zombieland forgatókönyve üres. Nem az egyszerű alapötlettel van a baj, attól még lehetne jó, de sajnos nem az. Egyszerűen unalmas és semmitmondó az egész. A két írót viszont valamiért felkapták, így már gyúrják is a G.I. Joe 2. és a Deadpool sorait. Az eredmény magától értetődő lesz: kiherélt, sablonos történetek az egész család számára – az emberek szeretik a véres hurkát (idézet Phil-től az Idétlen időkig-ből).

A rendezőről:

Ruben ki? Nos igen, az eddig jobbára tévés produkciókban “jeleskedő” úriember első komolyabb vállalkozása a Zombieland. A “Hogyan dirigáljunk le egy mozifilmet a legsablonosabban” könyvből bátran szemezgető kisiparos semmit sem vett el vagy tett hozzá az alaphoz, sikerült egy teljesen jellegtelen masszát készítenie. Ilyen teljesítmény után nem csoda, ha nem kapkodnak érte a filmvilágban…

Lelövöm az írókat, aztán te jössz balfék!

A filmről:

Az alkotás körüli felhajtás és reklámőrület amúgy kísértetiesen hasonlít a szintén értékelhetetlen Kígyók a fedélzeten esetére. A marketing kampány sokkal ötletesebbre sikerült, mint a kész film.
Amerikában már bőven 100 millió dollár feletti bevételnél jár ez a színes-szagos léggömb, az imdb-n irreálisan magas értékelésen – 8 csillagon áll, a filmes fórumokon is csupa pozitív véleményt találni.
Akkor hogy is van ez?
A karakterek sablonosak és ellenszenvesek, már az első mondatuk után szörnyűséges kínhalálukat kívánja az ember. Tetteik és érzelmi reakcióik következetlenek, szó szerint buta (vagy inkább: tipikus amerikai) emberek.
A szereplők Woody Harrelson kivételével borzasztó idegesítőek, őt is csak azért nem lehet annyira utálni mert öröm (?) volt/lett volna újra igazi főszerepben látni. A két fő probléma azonban, hogy a film nem vicces és a vér faktor is nagyon alacsony a témához képest. Az “akciójelenetek” (ha lehet így nevezni) szánalmasan együgyűek, nélkülöznek minden kreativitást. Ember áll. Zombi rohan. Ember lő. Zombi hörögve elesik. Ennyi. Különbség talán csak a halott hullák (sic!) mennyiségében jelentkezik – a nagy durranásnak szánt, halovány lezáráshoz sikerült egész sok statisztát szerződtetni. A legjobb poénforrás kétségkívül Bill Murray szerepeltetése lett volna. Ez félig-meddig sikerült, kár hogy az óriási ziccert is kihagyták a készítők és egy huszárvágással tönkretették a remek ötletet. A zombi túlélő tanácsok legfeljebb egy óvodásnak mondhatnak újat (vagy annak aki még egyetlen élőhalottas mozit sem látott – van ilyen?) és nem humorosak, az egyéb viccesnek szánt jelenetek is bárgyúak és erőtlenek.

Sajnos nem tréfa: a film legkeményebb arcai!

Aki értékelhető alkotásra kíváncsi a témában, az inkább tolja végig a Left 4 Dead című, hamar modern klasszikussá vált játékot, amely jelentős táptalajt nyújtott a film alkotóinak is. Sokkal viccesebb, felnőttesebb és komolyabb szórakozás. Két szék közé a földre esni így lehet, a nézők mégis kedvelik és a kritikusok is ujjonganak. Talány ez, melynek megfejtésére felesleges időt pazarolni – meg kell nézni, hogy világos legyen: a Zombieland pocsék film. Ahogy mondani szokták: még viccnek is rossz.

Hydro-meter: 10%

A kevesebb több lett volna.

Az utca királyai (Street Kings)

A történetről:

Tom (Reeves) özvegy zsaru. Lelkiismeretlen és rasszista gyilkológép. Két barátja van – régi, a szamárlétrán azóta jócskán feljebb lépett kollégája/felettese (Whitaker), akinek szavára bármit megtesz és az alkohol. Eltvédt az úton és már nem érdekli semmi és senki. Egészen addig, amíg talpig becsületes egykori társát szitává nem lövik egy rablás során. Az egyetlen embert, aki lebuktathatta volna a korruptá vált Tom-ot. Így a gyilkossággal megvádolt és rendesen összezavarodott főhősünk nyomozni kezd a bűnösök után, nem is sejtve, hogy azok közelebb állnak hozzá, mint gondolná…

A színészekről:
Keanu Reeves jó színész. Rengeteg filmben játszik, szimpatikus, régóta a nézők nagy kedvence. Néha becsúszik egy-két gyengébb darab, mint legutóbb az Amikor megállt a Föld, de ez igazán belefér egy olyan életműbe, mint az övé. Ezúttal a sablonos kiégett, özvegy és alkoholista zsaru szerepét kapta, akinek meg kell küzdenie saját démonaival és kollégáival is. Manírok és ripacskodás nélküli alakítása a film egyik erőssége. Hibái, rossz tulajdonságai és kérdéses jó cselekedetei ellenére is a legpozitívabb karakter a történetben. Lelkiismereti válságba került, magabiztosnak tűnő, de tanácstalan és sebezhető ember.

Állj, vagy tűzet oltok!

Forest Whitaker. Nem kétség, hogy Morgan Freeman mellett az egyik legkitűnőbb élő afro-amerikai színész. Minden alakítását élvezet nézni. Mindegy, hogy éppen véres kezű diktátort (Az utolsó skót király), kedves szomszédot (Csodabogár) vagy szomorú szamurájt (Szellemkutya) játszik. Szerepe szintén nem mondható eredetinek – törtető, mindenkit kihasználó, pénzre és sikerre vágyó, korrupt és kétszínű politikus-rendőr, de egyben a főhős groteszk apa-barát pótlója is. Az utolsó pillanatig nyájas figura, akit még a történtek ellenére is sajnálni lehet. Ez pedig a színész egyértelmű érdeme. Érdekes, hogy a Kemény zsaruk (The Shield) című sorozatban szintén szerepelt, ahol a főhős bűnösségét mindenáron bizonyítani akaró, becsületes (?) belső nyomozót alakított. Nagyjából azt a karaktert, akit ezúttal Hugh Laurie kelt életre.

Vegye le a zakóját, ez parancs!

A Dr. House című sorozattal világhírűvé vált, 100%-ig brit színész szerepe elég rövid és jellegénél fogva nem is nyújt sok lehetőséget. Rajongói azonban elégedettek lesznek, hiszen ismét hallható valóban tökéletesre csiszolt amerikai akcentusa.

Chris Evans (ő volt a roppant idegesítő Fáklya a Fantasztikus Négyes filmekben) már sokkal több lehetőséget kap. A becsületes újonc szerepében tűnik fel, a főhős egyetlen igazi támaszaként. A fiatal színész sok szerepet vállal, de eddigi legjobb alakítását egyértelműen a Napfény önfeláldozó tudósaként nyújtotta. Legközelebb a bukás gyanús Push-ban lesz látható…

Minden előítélettől mentes.

A rendezőről:

David Ayer forgatókönyvíró a 2001-es, hamar modern klasszikussá vált Kiképzés (Training Day) után sem ült a babérjain. Ugyan a kellemesen lehúzós Dark Blue a kitűnő szereplőgárda (Kurt Russel, Ving Rhames) és komolysága ellenére is megbukott, egy évvel később megírhatta a nagy költségvetésű (de jól elrontott) S.W.A.T szkriptjét. Ez elég volt ahhoz, hogy 2005-ben saját forgatókönyve alapján, az akkor éppen sztárstátuszba jutó Christian Bale-el forgathasson. A Nehéz idők (Harsh Times) ismét Los Angeles turistáknak nem reklámozott, sötét oldalát mutatta be és szép kritikai visszhangot kapott. 2008-ban jöhetett Az utca királyai, ezúttal már “csak” rendezőként. Sajátos vonzódásával a rendőri korrupció, az utcai bandák és az Angyalok városa iránt egyedi stílust alakított ki. Atmoszférateremtő képessége zseniális, a néző szinte a vértől, drogoktól és lelkiismeretlenségtől mocskos utcákon érezheti magát. Többek között az ő munkájának köszönhetően lehetett annyira sikeres a már említett Kemény zsaruk (The Shield) című, tényleg néznivaló sorozat.

A zseniális előd.

Az íróról:

James Ellroy regényeihez szívesen nyúlnak Hollywood-ban, főleg az 1997-es Szigorúan bizalmas (L.A. Confidental) hatalmas és megérdemelt sikere óta.  A legutóbb megfilmesített A Fekete Dália (The Black Dahlia) nem igazán talált rá a közönségére. Az utca királyai egy korai forgatókönyve, a The Nightwatchman alapján készült, az eredeti címet azonban kénytelenek voltak megváltoztatni, mivel könnyen összetéveszthető lett volna az éppen akkor beharangozott Watchmen képregény adaptációval.

A filmről:

az elcsépelt sztori, az előre kiszámítható cselekmény, a rengeteg ismert szituáció és karakter csak egy újabb TV-krimit eredményezett volna a remek stáb nélkül. A gondos, aprólékos munka és odafigyelés azonban meghozta gyümölcsét. Az újrafelhasznált elemekből igazán élvezetes és fordulatos krimit hozott össze David Ayer és csapata. Az eltalált és emlékezetes kezdő jelenet jól megadja az alaphangot – igaz a későbbi akciók izgalma és színvonala már nem éri el azt a magas szintet. Mégis, az egészből árad a profizmus és a tehetség. A főhős lelkiismereti vergődése hiteles, tanácstalansága átragad a nézőre, aki vele együtt értetlenkedik, fél, szenved és húzza meg a ravaszt.  Külön figyelemreméltó dolog, hogy a szokásostól (és a bemutatótól) eltérően nem üvölt végig a gengszter rap, minden szám a megfelelő helyen és időben szólal meg, az instrumentális zenei részek pedig remekül egyensúlyozzák a szikár jeleneteket. A legjobb, hangulatteremtő díszlet pedig természetesen maga Los Angeles. Kemény utcák és emberek – az etnikai olvasztótégely. A Kiképzés testvérfilmjének is nevezhető alkotás komoly, felnőtt szórakozás. Egy olyan ritka film, amiben ismét a színészeké a főszerep.

Hydro-meter: 80%

Nász-ajánlat

A történetről:
Margaret (Sandra Bullock) a sikeres és csak a munkájának élő, ezért mindenki által érzéketlen boszorkának tartott főszerkesztő kényszerű lépésre szánja el magát. Vízumkérvényét elutasították, így kanadai állampolgár lévén nem dolgozhat tovább Amerikában. Kitoloncolják, hacsak nem bírja rávenni szorgalmas, fiatal és jóképű asszisztensét (Ryan Reynolds) a hirtelen mentőövnek szánt házasságkötésre. Elkezdődik a szokásos macska-egér játék a két fél között, amelyhez a festői Alaszka nyújt hátteret. Feltűnik a színen egy bevándorlási nyomozó és a vőlegény népes családja – tinilelkű nagyi, elégedetlenkedő apa, volt szerelem, aranyos kiskutya. Az ismerkedési hétvége alatt azonban megtörténik amire senki sem számított. A furcsa pár tényleg egymásba szeret…
Nem túl eredeti, meg kell hagyni – tulajdonképpen a Zöldkártya című, majdnem 20 éves Depardieu-film fordított verziója.

A színészekről:
Minden kamasz, férfi és anyós/após álma, Sandra Bullock idén 45 (!) éves. A Nász-ajánlat-ot nézve rögtön szembetűnik, hogy a színésznő milyen fantasztikus formában van. Vonzóbb mint valaha, kislányos bájával ugyanúgy elvarázsolja nézőit, mint 1995-ben, az Aludj csak, én álmodom-ban vagy később a Beépített szépség-ben. Egyszerűen imádni való.

Mindenki ilyen főnökre vágyik...

Ryan Reynolds a sorozatokkal kezdte, majd egy nagyon vicces és teljesen félreértett vígjáték, a Buliszervíz (Van Wilder) után komolyabb vizekre evezett. Penge 3, A rettegés háza, Füstölgő ászok. Újra szelídebb oldalát mutathatta a remekül sikerült Csak barátok-ban és a Mindenképpen talán-ban. Végül jött az X-Men előzményfilm Farkas. Ebben apró, de a jövőjére nézve annál fontosabb szerepet kapott. 2011-re van kitűzve a főszereplésével készülő újabb mutáns-mozi, a Deadpool.

Vigyorogj vagy kirúglak!

A rendezőről:
Anne Fletcher filmográfiája nem túl vaskos. Sem a Step Up, sem a 27 idegen igen nem nevezhető egyedi vagy minőségi munkának. Igaz, egy Nász ajánlat típusú könnyed vígjáték stílusából adódóan nem tartogat komoly kihívást. A koreográfusként ismert rendezőnő ezúttal sikeresen alkalmazza az összes ismert megoldást, színészeivel is végig összhangban marad. Pontos, egyenes és kiszámítható biztonsági munka.

Megkéri az asszisztensét...

A filmről:
Kellemes meglepetés. Sandra Bullock és Ryan Reynolds kettőse felhőtlen 108 percet kínál minden korosztálynak. A főszereplők szépek és passzolnak egymáshoz, a poénok nagy része valóban vicces, a városka mindenese Ramon (szakács, sztriptíztáncos, boltos, pap) kellően idétlen és nevetséges figura, a gyönyörű alaszkai Sitka pedig pompás hátteret szolgáltat a romantikus jelenetekhez. Ugyan minden szituáció és mellékszereplő ismerős valahonnan, de a Nász-ajánlat esetében ez mégsem zavaró, inkább nosztalgikus érzést kelt. A szinkron is jól sikerült (Für Anikó és Széles László igazán eltalálták a karaktereket). Nagyon hiányzott már a mozikból egy régi vágású, szentimentális és kedves Sandra Bullock-film. Amerikában nagy siker (borítékolható, hogy a világ többi részén is az lesz hamarosan), a kritikusok és a nézők is szeretik. Vannak hibái, akad 1-2 túlnyújtott vagy erőltetett jelenet, de az egész nagyon szórakoztató.

Hydro-meter: 90%

Gyenge film, gyenge plakát.

A történetről:
A stúdiók képtelenek leszállni az ázsiai horrorfilmekről. Most éppen egy 2003-as koreai kísértetes művet vettek alapul. Természetesen itt is van kócos kislány (annyira unalmas már) és sok rémisztgetés. Az ötlet nem olyan rossz, bár már 5-6 évvel ezelőtt sem volt túl eredeti. Azóta azonban elkészült rengeteg jó és rossz (főleg utóbbi) remake. A helyszín New York. Adott egy hatalmas és fényűző áruház, a Mayflower, amit azonban valami idegbeteg felgyújt. Az épületet a biztosítási hercehurca miatt nem újíthatják fel, így a tűzeset óta ugyanolyan állapotban fogadja a védelmére alkalmazott biztonsági őröket. Baleset miatt a rendőrségtől nyugdíjazott főhősünk éjszakai sétái során hajmeresztő dolgokat lát, s mivel valaha zsaru volt, nyomozni kezd. Kiderül, hogy a ház helyén egykor elmegyógyintézet állt, ahol tükrök segítségével próbálták megmenteni a szerencsétleneket. Persze volt egy emberfelettien erőszakos gyermek, akiről mindenki tudta, hogy démonok szállták meg, csak a doki hitte skizofréniásnak. A gonosz erők a terápia során beleköltöztek a tükrökbe és azóta is próbálják visszaszerezni emberi gazdájukat. Ezzel nyomozónkat bízzák meg, ő pedig vállalja, mivel takaros családja veszélyben. És elkezdődik a hajsza az idővel…

Új-lenyomat.

A színészekről:
Kiefer Sutherland a 24-nek köszönhetően sikeresebb lett, mint mozis karrierje során bármikor. Emlékezetes teljesítményt nyújtott a Fülke (Phone Booth) negatív főszereplőjeként, pedig ott csak a hangjával színészkedhetett. Ezúttal főleg szomorkásan néz, párszor nagyon kiabál és néha megijed. Vázlatosan megírt karakterével nem tud mit kezdeni, csak szenved az aggódó ex-rendőr/ex-alkoholista családapa szerepében.

Paula Patton a feleség szerepében az elvárhatót nyújtja. Hitetlenkedik, aggódik, félt, sír, anyatigrisként küzd. És eközben eszméletlenül jól néz ki – adjuk össze Jennifer Lopez-t és Halle Berry-t. A 34 éves, igencsak attraktív hölgy sajnos kevés filmben vállal szerepet, itthon a Randiguru-ban és Tony Scott időugrásos blöffjében, a Deja Vu-ban volt látható.

Jennifer Lopez vagy Halle Berry?

Amy Smart bájos és tehetséges, hiszen a tinivígjátékok területéről sikerült kitörnie más jellegű szerepek felé is. Itt azonban nem ez a lényeg. A Tükrökben ő a szép, szőke csaj, aki levetkőzik aztán meghal. A színésznő hat  mondat után nagyon csúnya véget ér, egy valóban durva, fürdőkádas jelenetben. Előtte azonban ismét bizonyítja, hogy szilikonbeültetések nélkül is lehet egy amerikai nő bombázó (már a Felpörgetve című akcióbomba híres utcai szexjelenetében is látható volt természetesen vonzó külseje).

Egy kádban az ellenséggel.

A rendezőről:
A francia Alexandre Aja a brutális Magasfeszültség-nek köszönhetően lett ismert, de a Sziklák szeme újraforgatásával bizonyította tehetségét. Tőle joggal volt várható valami maradandóbb, egyénibb és jobb. A Tükrök során talán 1-2 jelenetben mutatkozik meg a rendező naturalizmusa és érzéke a vérengzéshez, az egész azonban középszerű, ezerszer látott, sablonos és unalmas tucatmunka.

Baj van, ez a 24 forgatókönyve...

A zeneszerzőről:
Javier Navarrete mindössze a Faun Labirintusa kapcsán lehet ismerős, többnyire kevésbé nagy volumenű filmekhez ír zenét. A spanyol művész teljesen félreirányult anyagot komponált a Tükrökhöz. Már a főcím alatt hallható főtéma sem illik a horror műfajához, inkább egy kalandfilmhez. Sajnos később sem lesz jobb, végig észrevétlen marad a zene.

Néhány kép egész hangulatos lett...

A filmről:
a bemutató alapján egy sötét és komor, Condemned jellegű mozi volt várható. A kegyetlenül jó játék atmoszférájából sokat merítettek a készítők. Mégsem használják ki a hatalmas épület és a díszletek adta lehetőségeket. Helyette összeszedtek minden nyomozós és horrorfilmes klisét és egymásra halmozták. A hangulat New York-nak köszönhetően ad egy kis pluszt, de minden más bosszantóan átlagos. Hiába a multikulturális stáb – francia rendező és vágó, belga operatőr, spanyol zeneszerző – és a változatos háttér – koreai alapanyag, amerikai és romániai forgatási helyszínek – egyértelmű csalódás. Az utolsó fordulat azért hatásos és legalább borzongatóan zárja le a végét.

Ezek a filmek ugorhatnak be a Tükrök megtekintse során:

• Ragyogás (The Shining)
• 1408
• Ördögűző (The Exorcist)
• Ördögűzés Emily Rose üdvéért (The Exorcism Of Emily Rose)
• A kör 1-2. (The Ring 1-2.)
• Kampókéz (Candyman)
• Minden ázsiai horror és amerikai feldolgozásuk

Hydro-meter: 30%

John McTiernan 1987-ben elkészítette a Ragadozó (Predator) első részét, az akkor szárnyaló Arnold Schwarzenegger-el a főszerepben. Érdekesség, hogy a forgatás kezdetén még a 175 cm magas Jean-Claude Van Damme alakította volna a vadászt, mivel egy gyors, mozgékony színészre volt szükség. Azonban a műruha kellemetlenségei (izzadás, súly) és a maszk miatt (amely teljesen eltakarta az arcát) inkább távozott a filmből. Helyette a 220 cm-es óriás, Kevin Peter Hall játszhatta el az űrből érkezett trófeagyűjtőt. Bemutatása után a Predator szinte rögtön klasszikus lett. Véres és mocskos szórakozás, igazi tökös film, tele akcióval, órási fegyverekkel és szövegekkel. Alan Silvestri muzsikája pedig azóta is utánozhatatlanul jó.

Optikai tuning

1990-ben elkészült a második rész, immár John McTiernan és Arnold nélkül – az izomember logikátlannak találta a folytatás ötletét, és inkább a Terminátor 2-ben szerepelt (na jó, el van nézve), a rendező pedig elkészítette a Vadászat a Vörös Októberre című tengeralattjárós drámát (oké, ez is). A helyettesek: Stephen Hopkins (Lost In Space, 24, Tíz csapás) lett a direktor, Danny Glover pedig a Halálos fegyver sorozat révén került képbe. A történetet áthelyezték a nagyvárosi dzsungelbe, a bandaháborúk által súlytott Los Angeles-be. Ami maradt: a remek zene, a pazar látvány és a jól eltalált szövegek. Ami hiányzott: pörgősebb cselekmény, több akció és Arnie. A film utolsó 30 perce azért a mai napig lebilincselő és zseniális. A folytatás mégsem lett átütő (anyagi) siker, így jó pár évnek el kellett telnie ahhoz, hogy a producerek ismét bátran nyúljanak ehhez a remek témához.

Az arc a maszk mögött

Az elmúlt években két alkalommal is láthattunk ragadozókat a vásznon, igaz csak a szintén nagy kedvenc idegenek oldalán. Egyik film sem teljesítette maradéktalanul a rajongók elvárásait.

A borongós és durva Halálhajó után teljesen eltévedt rendező-író, Paul W.S. Anderson a gyerekes és ostoba Resident Evil-trilógia (a magyarítás okán nagy röhögést kérek: Kaptár!) után ezt a sorozatot is jól beégette. Az Alien vs. Predator remek effektusait elrontották a teljesen vértelen akciók – a német befektetők híresen galamblelkűek. A pocsékul félresikerült zene és az újragondolt jelmezek pedig végleg elrontották a mókát. Még Lance Henricksen is szerepelt benne, de a rendkívül együgyű párbeszédek miatt csak mosolyogni lehetett a filmen. Mindezek ellenére világszerte sikeres lett a két faj összeeresztése. Azóta is a Disney családi mozidélután oszlopos tagja. HA!

Leveszem a maszkom ha megmosod a fogad...

Természetesen jöhetett a folytatás. Ez már a bemutató alapján is nagyon ígéretesnek tűnt, a rengeteg hír, nyilatkozat és előzetes kép azt sugallta: most beleadtunk apait-anyait, felnőtt filmet készítettünk nektek, rajongóknak!

Az Aliens vs. Predator 2 – Requiem mégis felemás lett. A rendezőként tapasztalatlan testvérpár, Colin és Greg Straus a speciális trükkökért volt felelős például a 300-ban és a két Fantasztikus négyes filmben. Az AVPR legnagyobb hibája mégis a látvány. Profi és jól kivitelezett – csak éppen nem látható. Valószínűleg a világításra nem futotta a szűkre szabott költségvetésből. Már a moziban is problémás volt kitalálni, hogy éppen mi is történik a vásznon, hát még a televizió előtt ülve… A lapos, tinifilmbe illő történet még elment volna, lévén az utolsó 45 perc igazi horrort kínált, a klasszikusokat idéző zenével és jelenetekkel, valamint jó sok vérrel. De egy látványosnak szánt filmet látni is kellene… A második rész megbukott, így egy következő idegenes ragadozásra filmen nem nagyon számíthatunk.

Lézeres szemműtét

A játékok esetében azonban igazi ínyencségek várhatók. A válság miatt leállították ugyan, de előbb-utóbb biztosan jön az Aliens – Colonial Marines, amely nem titkoltan James Cameron A bolygó neve: Halál című mesterművén alapszik. Az egyszerűen csak Aliens vs. Predator-ra keresztelt, már most zseniálisnak tűnő fejlesztés pedig az emberek, az idegenek és a ragadozók harcába enged majd komoly betekintést.

Aztán az év közepén felröppent a hír: az utóbbi években joggal felkapott Neil Marshall kapta a Predators munkacímen futó 2010-re tervezett mozifilm rendezését. A fiatal brit készítette a Barlang (The Descent) című remek horrort, és a brutális, Mad Max-szerű Végítélet-et (Doomsday) is.

Neil Marshall, az angol horrorguru

A forgatókönyvnek Robert Rodriguez esett neki, eredetileg ő lett volna a rendező is, de végül/főleg a Sin City folytatásai miatt “csak” írja a sztorit.

A 2010-ben (vagy utána…) mozikba kerülő Predators-t úgy tűnik a régi vérvonalat viszi tovább. Főszereplőt azonban biztosan nehéz lesz találni. Schwarzenegger magasra tette a lécet. Legutóbb a Terminátor 4 esetében volt látható, hogy mennyire nehéz pótolni a karakterességét. A filmet már most rengetegen várják, de nagy a titkolózás. Az előjelek most is jók. Talán ezúttal komoly művet készítenek, olyat amire 20-22 év múlva is azt mondhatjuk: az egyik legjobb a műfajban.

Hydro-meter:

• Predator 100%
• Predator 2 85%
• AVP 40%
• AVPR 65%

A színészekről: Nicolas Cage neve ma már semmire nem garancia, az egykor rendkívül szimpatikus színész a kétezres évek végére szépen leküzdötte magát az égő kategóriába. Nem érdemes felsorolni minden mellényúlását, elég csak a borzasztóan gyenge Next-re vagy az ultragáz Veszélyes Bangkok-ra gondolni. Ezúttal szerencsére lemondott az újabb póthajról és életkorát végre felvállalva állt a kamerák elé.

A legjobb dolog a Képlet-ben Rose Byrne. Neki is nagyon eredeti a szerepe – özvegy anya a kislányával – mégis jól megoldja. A szépséges ausztrál színésznő valamiért ragaszkodik a világvége filmekhez (28 héttel később, Napfény). Jó lenne még több filmben látni, minden szempontból elbűvölő jelenség.

A rendezőről: Alex Proyas a Holló és a Dark City után elkészítette a buta de szórakoztató Én, a robot-ot, ami nem éppen az elvárt szintet hozta. Tipikus amerikai kasszarobbantó nyári film volt, semmi több. Eltűnt a baljós hangulat, az ötletes képi világ, a színészvezetés. Helyette volt rengeteg számítógépes trükk és egy lecsupaszított, egyszerű sztori.

Ezek után joggal lehetett kételkedni a közös filmben és a csalódás most sem maradt el. 2009-ben ilyen sablonos és rossz filmet forgatni és mozikban bemutatni? Pedig már a harmatgyenge Terminátor-Megváltás után vagyunk… Mikor térnek végre magukhoz a stúdiók?

A történetről: az alkotók fogták az utóbbi 40 év sci-fi és katasztrófa filmjeit és összegyúrták egy nagy és drága masszává. A sztori a Megszólít az éjszaka alapötletére épít. Az írók (hárman is voltak) belekevertek minden elképzelhető klisét – például a fiát egyedül nevelő özvegy apa, csak telepatikusan beszélő idegenek… Szóval az UFO-k figyelmeztetni próbálják az emberiséget a közelgő világvégére, megadva minden nagyobb tragédia pontos helyét és idejét, sőt a halottak számát is. Igaz az elmúlt 50 év eseményeiből már csak három maradt, az utolsó pedig mindent visz. Akkor meg minek az egész lista? Logikátlan és átgondolatlan forgatókönyv, mindenkinek ismerős lesz, aki látott akár egyetlen X-Akták részt.

A film leginkább M. Night Shyamalan műveire emlékeztet. Ezért is fura, hogy az indiai származású rendezőnek ma már alig adnak lehetőséget, miközben egy őt utánzó projekt zöld utat kap. Ráadásul a sokat szidott és nagyot bukott, de kellemes és hangulatos Az esemény sokkal jobb mozi, mint ez a felesleges CGI-időhúzás.

A zenéről: az egyre élvezhetetlenebb művekkel jelentkező Marco Beltrami (Terminator 3, Live Free or Die Hard, May Payne) minden ok nélkül durva thriller muzsikát komponált a jelenetekhez, ami már 5 perc után idegesítő. Hol vannak a csendes, aláfestést szolgáló zongora és hegedűdallamok? Helyette 120 percig dübörög valami zajos, filmzenének nem nevezhető izé.

A látványról: bőven van, de minek? Sok felesleges trükk (például a lángoló erdő az állatokkal nagyon jól néz ki, de nincs jelentősége) és természetesen sablon sablon hátán. Az űrhajó, a metróbaleset, az utolsó nap, a karambol. Mindet láttuk már valamiben. Azért mégis akad egy valóban értékelhető jelenet. A bemutatóban már látott repülőgép baleset, ami a kézi kamerának köszönhetően tényleg hatásos és felkavaró lett. Váratlan, durva, kegyetlen és valóságos.

Ezek a címek ugorhatnak be a Képlet megtekintése során:

• Amikor megállt a Föld (ez is egy remekmű állítólag)
• Armageddon
• Deep Impact
• Holnapután (The Day After Tomorrow)
• Die Hard 3 – Az élet mindig drága (Die Hard – With a Vengeance)
• Kapcsolat (Contact)
• A mag (The Core)
• Napfény (Sunshine)
• Terminátor 2 – Az ítélet napja (T2 – Judgment Day)
• Végső Állomás (Final Destination)
• Világok harca (War of The Worlds)

A vége már a 30. perc környékén előre tudható, meg sem próbáltak semmi meglepőt kitalálni. Nagyon erőltetik manapság a megszokott dolgokat a biztos bevétel reményében. Rossz irányba tartanak. Attól még nem lesz szakács senkiből, mert össze tudja önteni a finom összetevőket, a végeredmény általában pocsék lesz. A tudás, az érzék rengeteget számít.
Nagyon úgy néz ki, hogy Alex Proyas is csatlakozott az álomgyár azon rendezőihez (Lee Tamahori, Peter Jackson, Paul Anderson, stb…), akiket már nem a kreativitás, hanem az a bizonyos zöld szín irányít. Nicolas Cage pedig vegyen ki pár hónap szabit, váltsa le az ügynökét és kezdje újra. Még egy mellényúlás és mehet Banderas mellé a süllyesztőbe.

Hydro-meter: 30%